14 évet dolgoztam gyógypedagógusként SNI-s gyerekekkel.
Az SNI-s gyerekek is sikerélményt élnek át vele.
Már az első percekben.
Egy idő után minden órán ezzel akartak játszani, sőt néha a pedagógiai asszisztens is beszállt – és ugyanúgy élvezte, mint a gyerekek.
A XiloFun egy játék, amivel játszva megszólal az első dallam – és közben végre sikerélményhez jutnak a gyerekek.
Egyszerű rendelés, gyors kiszállítás.
Amit nap mint nap láttam a gyerekeknél…
Sokféle gyerekkel dolgoztam – köztük sok SNI-s gyerekkel is –
de ezek a helyzetek újra és újra visszatértek.

Nehezen figyel
Pár perc után elveszti az érdeklődését, és „kicsúszik a kezéből” a feladat.

Kimarad a játékból
Sokszor inkább kívül maradt, mert túl sok volt az inger, vagy nem volt elég kapaszkodó.

Sok a kudarcélmény
Hiába próbálkozott, nem jött össze elsőre – és ez gyorsan elvette a kedvét.

Nehezen szólal meg
A bonyolult ritmusok, a túl sok hang, vagy az érthetetlen kotta összezavarta.
Ezek a helyzetek vezettek el a XiloFun mai formájához.
Egyszerű rendelés, gyors kiszállítás.
Miben segít a XiloFun a gyermekednek?
Minden gyerek más – de ezekben láttam a legnagyobb változást a játék során.

ADHD
Könnyebben figyel és bevonódik
Rövid, dinamikus körök és azonnali visszajelzés segítik a fókuszt – a játék folyamatosan fenntartja az érdeklődést.

Autizmus spektrum
Biztonságos, kiszámítható játékhelyzet
Strukturált játékmenet, vizuális jelek és ismétlődő minták – ami segíti a megértést és a részvételt.

Tanulási nehézségek
Fejlődik a sorrendiség és a ritmusérzék
A hangok követése játék közben erősíti a figyelmet, a memóriát és az alapvető tanulási készségeket, gyors sikerélményt nyújt.

Beszéd / kommunikáció
Segíti a beszéd és a kommunikáció fejlődését
A ritmus, a hangok és a közös játék támogatja a beszédritmust és az interakciót.
Pár kattintás, és már úton is van felétek.
5 dolog a XiloFunban, ami segíti a gyermeked sikerélményét
Rengeteg SNI-s gyerekkel dolgoztam, és azt láttam: a sikerélmény mindent megváltoztat. Ezért így építettem fel a XiloFunt.

A színes kotta
A színeskottának köszönhetően csak a színeket és a ritmust kell követni. Így bárki tud zenélni a XiloFunon.

Levehető hangok
Csak azok a hangok maradnak fent,
amikkel éppen játszunk. Így jóval könnyebb a megfelelő hangot eltalálni.

Fokozatosság
A dalok 3 szintre vannak bontva. A legegyszerűbbek akár 2–3 hangból állnak, így gyorsan jön az első sikerélmény.

10-es dallista
Egy előre megadott lista segít a játékban,
így nem a semmiből kell kitalálni a dalokat. Ez biztonságot ad.

Képek segítenek
A dalokhoz készült képek támogatják azokat is, akiknek az olvasás kihívást jelent. A játék így vizuálisan is követhető.
Pár kattintás, és már úton is van felétek.
Mutatom, hogyan működik a színes kotta
Sokszor már az első percekben megszületik az első dallam. A színeskotta ebben segít: nem kell kottát olvasni, elég követni a színeket és a ritmust.
A videóban megmutatom, milyen egyszerű.
Pár kattintás, és már indul is hozzátok.
Mutatom, hogyan működik a színes kotta
Sokszor már az első percekben megszületik az első dallam. A színeskotta ebben segít: nem kell kottát olvasni, elég követni a színeket és a ritmust.
A videóban megmutatom, milyen egyszerű.
Pár kattintás, és már indul is hozzátok.
Így született meg a XiloFun
Hosszú út volt – 2009 óta formálódik, a gyerekekkel való közös munka tapasztalatai alapján.

A színes kotta felfedezése
Tanulmányaim során találkoztam a színeskottával, és azonnal láttam, mennyi lehetőség van benne.

Egyszerűbb ritmusok
Csak két ritmust használtunk: egy téglalap a tá, két négyzet a titi. Ez rengeteg sikerélményt nyújtott.

Ne tanuljunk, játsszunk
Az ének órákon játszottunk: valaki xilofonozott, a többiek kitalálták – akkor még dalkóbának hívtuk.

Nincs daltúltengés
Nehéz volt az eddig tanult összes dalból dalkóbázni, hát csináltunk egy 10-es listát, pörgős lett tőle a játék.

Sikerélmény a színekkel
A levehető fémlapok segítettek a legtöbbet: ha nincs egy hang a kottában, minek legyen a hangszeren?

Legyen a zene mindekié!
Rengeteg odaadó munka árán már nem csak a diákjaimhoz jut el…
…hanem hozzátok is.
Pár kattintás, és már indul is hozzátok.
Mi történik a gyermekeddel, amikor játszani kezd vele?
Amit én szakmailag látok, azt a szülők otthon így élik meg.

Figyelni kezd
Nem csak „ott van”, hanem valóban figyel. Mert ha lemarad egy hangról, lemarad a jutalom aranyakról is.

Megjelenik az önkontroll
Egy-egy dal előtt csend lesz. Mert tudja: ha nem hallja, nem is nyerhet.

Sikerélménye lesz
Nem kudarcot él át, hanem azt: „meg tudom csinálni”.

Közös élménnyé válik
Nem egyedül játszik. Hanem Veled – és ez mindkettőtöknek élmény.
Pár kattintás, és már indul is hozzátok.
Mit ad a XiloFun neked szülőként?
A Xilofun nem csak egy fejlesztő játék – hanem egy közös élmény, amit ti is élvezni fogtok.

Megszeretteti a zenélést
Nem kötelező gyakorlás lesz, hanem játék. Így a gyermeked természetesen kapcsolódik a zenéhez – és a népdalok világához.

Téged is bevon
Nem „fejlesztésként” élitek meg, hanem együtt játszotok. És ez az, amitől igazán működni kezd.

Újraéled a népdalok világa
A zene mindenkié – és ezek a dalok benned is ott vannak. A XiloFunnal pedig nem csak hallgatjátok, hanem együtt játsszátok és éneklitek őket.

A felnőttek is élvezik
Ne lepődjetek meg, ha egyszer csak azon kapjátok magatokat, hogy nem csak a gyerekkel játszotok, hanem előkerül egy felnőtt társaságban is.
Egy játék, ami mindenkit bevon.
Sokan a gyerekük miatt kezdik el.
Aztán ők kérik: még egyet.
Először csak kipróbáljátok.
👉 Aztán együtt játszotok.
„Játszhatok még egyet?” – ezt nem csak a gyerekek mondják.
Egy játék, ami mindenkit bevon.
Sokan ajándékba adják a gyermeküknek.
Aztán együtt játszanak, és megváltozik valami.
Egy különleges hangszernek, egy egyedi játéknak indul.
👉 Végül elhozza a zene örömét az otthonodba.
„Játszhatok még egyet?” – ezt a mondatot nem csak a gyerekek mondják.
Pár kattintás, és már indul is hozzátok.
Díjak és elismerések

DUNSZT játékmustra – Aranydíj
Az első hivatalos elismerés. A szakmai zsűri szerint a XiloFun készen áll a megvalósításra.

Magyar Zene Háza – különdíj + közönségdíj
Nem csak a szakma, hanem a közönség is megszerette.

144%-os közösségi kampány
Valódi emberek támogatták –
már a sorozatgyártás előtt.
Hiszem, hogy a zene mindenkié
Sőnfeld Mátyás vagyok, zenebolond, a Zenebatyu Élményprogram alapítója.
Több mint 14 évig dolgoztam gyógypedagógusként és zeneterapeutaként egy speciális iskolában, ahol nap mint nap láttam, hogyan hat a zene a gyerekekre.
Zeneterápiát, énekórákat és zenés foglalkozásokat tartottam, és azt tapasztaltam, hogy a gyerekek akkor fejlődnek a legtöbbet, amikor játszanak.
Éveken át önkénteskedtem a Bátor Táborban,
és a Magyar Zeneterápiás Egyesületben is aktívan dolgoztam.
A XiloFun egy régi álmom: egy eszköz, ami a zenét játékká és közös élménnyé teszi, és ami végre Hozzád is eljuthat!
Pár kattintás, és már indul is hozzátok.
A XiloFun a Cápák közöttben is bemutatkozott
A XiloFun egy formabontó zenei pitchként szerepelt a Cápák között műsorban.
A befektetők kiemelték:
- az egyediségét
- a zenei értékét
- és a mögötte lévő munkát
Lehet, hogy benned is felmerülnek ezek a kérdések…
Gond, ha nem tudok kottát olvasni?
Egyáltalán nem.
A színeskotta pont ebben segít: úgy tudtok játszani, hogy nincs szükség előzetes tudásra.
A dalok is úgy vannak válogatva, hogy könnyen követhetők legyenek,
és külön kezdő kártyák is vannak.
Mi lesz, ha melléütök?
Semmi gond.
Ez teljesen természetes része a játéknak.
A XiloFun úgy van kialakítva, hogy könnyű legyen követni, és ha melléüttök, egyszerűen újrapróbáljátok. A levehető fémlapok pedig abban is segítenek, hogy minél pontosabban el tudd találni a kívánt hangot.
Itt nem a tökéletesség a cél, hanem az élmény.
Mi van, ha játék közben nem ismerem fel a dalt?
Ez is teljesen rendben van. Olyan ez, mint egy Activity: ha nem találjátok ki, mentek tovább.
Ha bizonytalan vagy, játsszátok le újra a dalt, és ne feledd: segít a 10-es dallista is, így kizárásos alapon is rá lehet jönni a megfejtésre.
Mi van, ha az egyik népdalt sem ismerjük?
Semmi gond. A játék elején kiválaszthatjátok azokat a dalokat, amiket ismertek, és csak abból játszotok.
Ha pedig új dalokat fedeznétek fel, a honlapon sok dalt meg is tudtok hallgatni.
Hány éves kortól ajánlott?
A teljes játékot elsősorban iskolás kortól ajánljuk,
de ha a gyermek már ismeri a számokat 1–10-ig, már tud vele játszani.
Óvodás korban pedig a szülő vagy pedagógus által játszott dallamokat már 3 éves kortól ki tudják találni a gyerekek a képek segítségével.
Nem kell tudni olvasni – sem betűt, sem kottát.
Pár kattintás, és már indul is hozzátok.
Fantasztikus érzés a kis kotta segítségével, kompetensnek érzem magam, hogy tudok játszani egy hangszeren☺
Ajándékba vette kisgyerekes családnak. Nagyon örültek neki. Az külön megemlíteném, hogy végre egy nem hamis hangokat kiadó xilonfon. Csak ajánlani tudom!
Nagyon tetszik, hogy ilyen kiváló minőségben szól a hangszer. Ez nem egy tömeggyártmány, hanem egy valódi hangszer - és társasjáték is egyben. Nekem az elpakolós videó is hasznos, mert nyaralásra és barátokhoz is el fogjuk vinni!
A XiloFun egy szórakoztató, jól kitalált és nagyon esztétikus játék. Kellemes élményt nyújt.
Rendszeresen tartok csoportos tréningeket diákoknak. Sokszor szerettem volna zene, ritmus stb. játékokat is beépíteni a foglalkozásaimba. Amikor megláttam a riportot a Xilofunról, nagyon megörültem, hiszen ez inkább egy társasjáték, pont ezért nagyszerű. Amikor megérkezett, több órát játszottunk rajta. Hatalmas élmény volt, biztosan beépítem majd a tréning és fejlesztő foglalkozásaimba is! Nagyon sok sikert kívánok a továbbiakhoz is! 🙂 Szuper dolog, hogy van ilyen! 🙂
Pár kattintás, és már indul is hozzátok.





